Skip to content

Mirka Ábelová: Feljegyzés egy különös világ létrejöttéről III.  

Merva Attila versfordításai

megvakulás (oslepnutie)

a napok, mint gyufásskatulyák

kiégett gyufaszálak

a skatulyák újabb és újabb titkokat rejtenek

nem a titokzatost játszom

csak egy picit a szerelmest akartam

a napok, mint skatulyákba veszett, kiégett gyufaszálak

hova veszünk el

mi táplálja tüzünket

ki gyújt meg bennünket

szeretném, ha levetkőztetnél

megszámolnád csontjaim

kitöltenéd sejtjeim

és megmentenéd a gyenge pontjaim

picit vízzel is leöntenél

nem vakultál meg

csak néha elfelejted kinyitni a szemed

klisé az elégésről

égésről, fellángolásról, lángra lobbanásról

hamuról és tűzről

ezzel ne is törődjünk, kérem

a szorongás csupán véleménynyilvánítási képtelenség

vagy felgyülemlett energia

a bőr szeletelése

fáj mindenem

tényleg nem vakultál meg

csak néha elfelejted kinyitni a szemed

ezért, kérlek, ellenőrizz

hogy élek-e még

vagy már teljesen meghaltam

hogy a kulcscsontom alatt még találsz-e lüktetést

hogy a hajtöveimnél még érzel-e forróságot

hogy a fülednél érzel-e forró lélegzetet

a csuklóimon

száguldó gondolatokat

kérlek

ellenőrizd, hogy még itt vagyok-e

mert úgy érzem, hogy elnyelt a fagyos hó

a kezeim és lábaim agyagba süppedtek

a föld közepébe

a magaságyásokba

már végképp nem tudom, hogy képes vagyok-e gondolkodni

szeretni

beszélni, és úgy egyáltalán

a múltbéli történetek elválasztják a testem önmagamtól

a tudatot a fejemtől

csupán izomrángás vagyok

fintor

megtanultam elengedni

elfeledtem valóságosnak lenni

kérlek

nézd meg a testem minden részét

nekem úgy tűnik, hogy csak kevésbé hullahideg

rövidített

üveges

rezes

mindazok a hajlatok és vágások és nyílt kihívások

elnyomott traumák, elengedések

tényleg nem vakultál meg

csak néha elfelejted kinyitni a szemed

ellenőrizd

hogy még nem nyelt el a világ

hogy nem hamvasztottak, nem temettek el

azokba a magaságyásokba

önmagamba

a napok, mint gyufásskatulyák

kiégett gyufaszálak

a skatulyák újabb és újabb titkokat rejtenek

nem a titokzatost játszom

csak egy picit önmagamat akartam

a napok, mint skatulyákba veszett, kiégett gyufaszálak

hova veszünk el

mi táplálja tüzünket

ki gyújt meg bennünket

hova veszünk el

mi táplálja tüzünket

ki gyújt meg bennünket

hova vesztünk el

ki olt el bennünket

mi éget el

nem vakultál meg

megvakulás II (oslepnutie II)

kétségbeesve keresni, „mi is történt akkor”

az ujjak felváltva kopognak a mellkason

ez nem a pillangó ölelése

hanem a múlt szorítása

egy távoli oxigénmaszkra vetett tekintet

melyet másnak szántak

a fej szédülni kezd

a terapeuta érbe adagolja a morfiumot

mikroszkopikus pontossággal kimért hidroxivegyülettel együtt

mintha egy centrifugában repülnénk

ehelyett székbe növés

megmerevedés

a lehunyt szemek egyszerre a fejembe zuhannak

valahova egészen hátra

a sötétben forognak

repülés a centrifugában

mi található a sötétség határán túl

odáig nem látok

valaki belém vág

valaki bánt

valaki felettem áll

nem lehet (ő)ellene védekezni

nem látok jól a sötétség határán túl

azt az oxigént valaki más lélegzi

volt ott pince?

a fejben lévő rejtjelek valóságosak?

nem vakultam meg

csak néha a szemeim a fejembe zuhannak

nem látok a sötétség határán túl

a felszínre húzol

elemlámpával világítasz

nem vakultam meg