E világi levelek
Fordította: Bőd Titanilla
Kedves Tato,
az idő nagyon gyorsan telik, de nekem olyan érzésem van, mintha néha állna.
Az egész világ megbolondult, mert Bush háborút indított Irakban Szaddam Husszein ellen. Tudom, hogy ha itt lennél, biztosan figyelnéd az összes hírt, és rendszeresen tájékoztatnál bennünket, akiknek nincs erre annyi időnk. Én nem foglak tájékoztatni a háború lefolyásáról és körülményeiről. Kettőnk számára ez már nem tűnik fontosnak. Rájöttem, hogy egy távoli (bár a sajtóban gyakran emlegetett) háborúval csak az foglalkozhat, akivel amúgy minden rendben van. Rájöttem, hogy ebben az időszakban egyáltalán nem izgat a világbéke. Nyugodtan feláldoznám azért, hogy egy nap odamehessek mamához, hogy jóéjtpuszit adjak neki az ágyban (mint minden este), és Te is ott lennél. Én pedig (mint korábban mindig) először Neked adnék puszit, és csak utána neki. Aztán nyugodtan lefeküdnék, és reggel, amikor felébredek, mama a konyhában vagy a fürdőszobában lenne, én pedig a dolgozószobádba mennék, ahol Te valamit írnál számítógépen. Jóreggeltpuszit adnék Neked. Talán váltanánk pár szót. Aztán mennék felöltözni. Az iskolába induláskor pedig három keresztet rajzolnál a homlokomra, mint minden normális reggelen.
És ez az egész nem csak egy álom lenne, amiből felébresztenének a közönséges, tavaszi napsugarak.
Már múltkor is írtam Neked, hogy gyakran álmodom Rólad. Megfigyeltem, hogy néhány álomban mintha folytatódna az élet Veled. Átírtam az Aerosmith egy számát, teljesen megváltoztattam a témáját, meg ilyesmik. Eredetileg egy szerelmes dal volt, valami srác énekelte valami csajnak. Én átírtam a címét I don’t want to miss a thing-ről I don’t want to miss a dream-re, és én írom Neked. Pontosan azt fejezi ki, amit a kellemes álmokkal kapcsolatban érzek. Gondolkodtam, hogy lefordítsam-e neked, de úgy gondolom, hogy a mennyben mindenki tud olvasni minden nyelven. Leírom Neked legalább a refrént angolul:
Don’t wanna feel the lights
I don’t wanna leave the sleep
’Cos I miss you, dad
And I don’t want to miss a dream
’Cos even when I read about you
The sweetest book would never do
I’d still miss you, dad
And I don’t want to miss a dream
Elhatároztam, hogy ha egy mód lesz rá, leírom Neked a Veled kapcsolatos, kellemes álmokat. Az első ilyen kellemes álom (és ez tulajdonképpen már elég régen volt) arról szólt, hogy Te, én és Janko a Prešporská kúriában voltunk sétálni, sok ember volt ott, és egy mozgólépcső. Kicsit zavaros volt, de mindannyian egészségesek és szokványosak voltunk.
A másik álom, amire emlékszem, és amit nemrég álmodtam, olyan volt, mintha a valóság folytatódna az álomban, azzal a különbséggel, hogy éltél. A valóságban ugyanis Albert (Albert Marenčin, a kiadó fia) magyarórán azt mondta, hogy otthon sokat veszekszik a nagymamájával a magyar nyelvtanról. Azt álmodtam, hogy nálunk volt, és mindenki (ő, mama, Te és talán Janko is) az ebédlőasztalnál ült, és mondtam Albertnek, hogy beszéljen Neked a nagymamájáról. Te elkezdtél róla kérdezősködni. Nagyon nyugodt és valóságos álom volt. Sajnáltam, amikor felébredtem.
A Te ma kicsit túl sokat író
Luciád
2003. március 26.
__________
szerda
Kedves Tato,
ma a… hm, hogy is nevezzem, leveles füzetem elejére beírtam egy idézetet, amit az úgynevezett hagyatékrendezés közben találtam az egyik naplódban. Annak a naplónak az elején volt, amelyben leveleket kezdtél írni a Te Ange-odnak.
Most jöttem rá, hogy Te most már tulajdonképpen vele vagy. A mennyben biztosan van többnejűség, vagyis inkább úgy képzelem, hogy a mennyben elvesz a kapcsolatok testi aspektusa. Remélem, hogy a mennyben csak kellemes érzelmek, érzések és kapcsolatok vannak.
Tegnapelőtt óta olyan furcsa hangulatban vagyok, mert végre megkaptam a levelet az ügynökségtől, amellyel Angliába megyek, amelyben közölték a fő tudnivalókat a befogadó családomról. Ott van az elérhetőségük is, úgyhogy talán írok nekik. Egyrészt már nagyon várom, hogy ott legyek, másrészt, nyilván, kicsit kétségeim is vannak. Erről még sokat fogok írni Neked.
Janko ma megkapta a személyi igazolványát. Hétfőn volt tizenöt éves. Már majdnem felnőtt ember.
Mama most a számítógépnél ül, és nyomtatja a Formáčková-féle „életrajzod” kéziratát az Ikar kiadónak. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz.
Ma nem írok túl összefüggően, ugye? De még egy dolog eszembe jutott. Hallottam ma egy dalt, amelyet az énekes a nagymamájáról írt, aki meghalt. Nagyon szép szám. Lehet, hogy megint kicsit átírom, hogy teljesen Rád illő legyen, és aztán majd megírom Neked.
A te kishölgyed,
Lucia

2003. április 2.
szerda
Kedves Tato,
attól a pillanattól kezdve, hogy késztetést érzek arra, hogy írjak Neked, sokszor több nap is eltelik, míg végre hozzájutok. Így van ez most is. Sok dolgot meg szeretnék írni Neked. Először is szeretném elmondani, hogy tavasz van. Igaz, hogy épp most jött egy tavaszi zápor, de a virágok virítanak, a fákon már itt-ott kibújtak a levelek, és némelyik már virágzik is. Nálad a temetőben ugyan már elvirított a hóvirág, de a madarak gyönyörűen énekelnek, és virít az ibolya meg a kis sárga virág. Már a magnólia is rügyezik, bármelyik pillanatban virágot bonthat. Az udvarunkon virágzik az aranyeső.
És most egy kicsit más téma. Művészettörténeten, amit az a tanár tanít, aki a filozófiatörténetet is, kialakult egy vita arról, van-e lélek, halhatatlan-e, és egyáltalán létezik-e élet a halál után. Olyan érveket mondott (a tanár), amelyekkel azt bizonyította, hogy ilyesmi nem létezhet. Az volt az érdekes, hogy minden diák ellene volt. Mindenki hisz a halál utáni életben. Tisztában vagyok vele, hogy ha most nem hinnék a mennyországban, akkor nem bírnám ki. Hinnem kell benne, hogy vagy valahol, hogy nem csak az a test maradt belőled, amit láttam. Nem tudom elhinni, senki nem tud meggyőzni arról, hogy ez a vég. Az a test túlságosan üres. Az már egyáltalán nem egy ember. Szükségem van az érzésre, hogy láthatsz, hogy néhány dolgot Neked csinálhatok, és arra is rájöttem, hogy erről nem tudok sírás nélkül beszélni; az az óra szörnyű volt számomra. Nem igazán tudtam bekapcsolódni a vitába, mert elsírtam volna magam. Az embereknek hinniük kell valamiben, és nem számít, hogy ez igazi-e, létezik-e. Hisz Te is azt mondogattad, hogy az igazság úgysem érdekel senkit. Egyre többször igazat adok Neked, és a saját kitalált világomba menekülök.
A változatosság kedvéért a valódi világomban csupa érdekes dolog történik. Az angol host familym küldött egy e-mailt, ezért ilyen módon kezdtünk kommunikálni. Kicsit sajnálom. Nem azt, hogy kommunikálunk, hanem hogy e-mailben. Tudom, hogy ez így gyors és egyszerű, és ebben az esetben valószínűleg olcsóbb is. De személytelen, nincs illata, hideg.
Megint felborzoltad a média állóvizét, amikor néhány nappal ezelőtt szlovák csillagászok Rólad neveztek el egy újonnan felfedezett bolygót valahol a Mars és a Jupiter között. Egyszer talán egy múzeumot is berendezhetünk rajta Neked.
Szombaton érkezik hozzánk két hétre a német Hendrik, aztán én megyek vele két hétre Németországba. Remélem, hogy e csereprogram során sok mindent megtanulok. Sosem voltam hosszabb ideig Németországban, úgyhogy eléggé várom.
Üdvözlet fentre.
Lucia
__________
2003. április 10.
csütörtök
Kedves Tato,
már egy hete nálunk van a német, és egy hét múlva én megyek hozzá. Szerintem jól megértenétek egymást. Én annyira nem kedvelem, de alapjában véve rendben van.
Holnap lesz a névnapod. Remélem, lesz időm kimenni a temetőbe. Már vagy egy hete nem jártam ott. Itt Pozsonyban nagyon lehűlt az idő. Szombaton és vasárnap még havazott is, holott április van. Bolond időjárás. A Nový Čas tegnap, sajnos, közölt egy cikket arról, hol van az örök nyughelyed. Nem volt annyira szörnyű, de nekem ez nem kellemes.
Ma orvosnál voltam, és nagyon sokáig vártam a váróteremben. Csakhogy ez egy gyerekorvos volt, úgyhogy remekül szórakoztam, ahogy hallgattam a kisgyerekek és a szüleik beszélgetését várakozás közben.
Kezdem tudatosítani, hogy azok a gyerekek már egy másik generációhoz tartoznak, mint én, és talán emiatt sem értem meg őket teljesen.
A te (ma kicsit rövid)
Luciád
Lucia Satinská: Kedves Tato. E világi levelek. Kalligram, 2026.
