Szerző: Kaszás Dávid
A jelen munkámban az elmúlt esztendők során megjelent hazai (felvidéki), szlovák(iai) szépirodalom áttekintésére vállakozom, mely igen szerteágazó – tematikailag és nyelvi szempontból is sokszínű. És egyben szórakoztató. A vizsgált alkotások között egyaránt találunk szlovák és magyar nyelvű szövegeket, valamint cseh hatásokat is mutató műveket. Vizsgálódásom tárgya, hogy az elemzett kötetek hogyan reflektálnak a vallás kérdésére: a hit problematikájára, valamint az, hogy hogyan jelenik meg bennük a hit és az istenkeresés témája.
Lukáš Cabala[1] történetfragmentumaival nyitottam volna meg e dolgozatot, de a trencséni helytörténész a maga cseppnyi istentelenségével csak közvetve érinti a témámat. S noha az Emlékszel majd Trencsénre?[2] című regény[3] megérne egy misét, a nyitányban inkább Pavol Rankov[4] regéire koncentrálnék. A kis dunai háborúban[5] nevetségessé válik az értelmiségi kényelem, de ami ennél is fontosabb, hogy az író témája akár rímelhetne is az enyémre. A fülszöveg szerint ugyanis „Dél-Szlovákiában egy békésnek ígérkező futballmérkőzést követően a magyarok és a szlovákok között háború tör ki. Rég elfojtott indulatok, elhallgatott sérelmek kerülnek felszínre, egyházi és politikai szinten is elkezdődik a vérengzés.” Talán így nézne ki a mi háborúnk – folytatja –, „kéksisakosok Somorján, roma gerillaharcosok csapata, a cseh önkéntesekből verbuválódott Spytihněv-század, az ostromlott Érsekújvár és az árvai szeparatisták csapata.” A meccs másnapján „a világsajtó hírei másról sem szólnak, csak arról, hogy a jelentéktelen derbi után holttestet találnak, a helyi önkormányzatok kikiáltották függetlenségüket a fővárostól, és archaikusan kétértelmű, valószínűleg koholt propagandajelentések egy templomi festmény furcsa, véres könnyezéséről. »Kettős Mária-csoda a 3. évezred elején???«”[6] A gonoszul vicces, fiktív háborús regény szomorkás szereplőin nem segíthet semmi. Talán csak az ima, noha a szerző szerint „értelmetlen a múlt miatt imádkozni.”[7] Ugyanakkor az egyik mellékszereplő, egy bűnbánó szerzetes azt is kifejti, hogy a rózsafüzér eredetileg ferences ima. „Nagyon szép kifejezése ez a ferences türelemnek, de a testvériségnek is, mert a rózsafüzér mindenekelőtt közösségi ima.”[8] A gyilkolást pedig nem lehet megszokni, noha a halál az halál. Ijesztő, félelmetes. Misztikus. A lelőtt lelkekért pedig büntetés jár odaföntről. „Kioltottál egy életet, pedig ehhez csak az Istennek van joga, tehát jogtalanul vetted el az életét, és egy napon szigorúan felelned kell a tettedért.”[9]
Rankov egy másik művében, a Klinikában[10] – melynek cselekménye a várakozás – az Isten nélküli világgal találkozhatunk. Az istenhajkurászással. Az elhangolt, kifordított Beckett-darab élménye az lehet, hogy van egy abszolút hang (a Bibliáé), és ahhoz képest deformálódik az ábrázolt világ.
A szerző Anyák kötetében[11] Zuzana a Gulagon szüli meg a fiát. A takaró alá bújva üti fel az imakönyvet, hogy megnézzen egy egyszerű konfirmációs gyermekéneket, melyre homályosan emlékszik. De ahogy imádkozik, tudatosítja saját képtelen képmutatását. Nem akar harcolni a hitért, ha választania kell Isten és a fia között, az utóbbit választaná. Hiába a példabeszéd (melyben az anya arra bátorítja fiait, hogy inkább vesszenek el, mint hogy elárulják a Teremtőt). Később arra is kitér (az egyik karaktere egyetemi környezetben, a jelenben javasolja egy másiknak), hogy nem járna jól, ha vallási megközelítéseket használna ott, ahol tudományos értelmezésre van szükség. Szerinte a tudomány és a hit függetlenek[12] egymástól. A tudomány nem avatkozhat be a vallási elképzelésekbe, a vallás nem befolyásolhatja a tudományt. A kéretlen tanácsok azzal zárulnak, hogy ha szükség lenne némi „misztikumra”, hát nyugodtan nyúljon a görög mitológiához, mivel az sokkal pontosabb a kereszténységhez képest.
S bár a fentiek meg-megidézik Kurt Vonnegutot[13], több fekete humor aligha fért volna Balla[14] Romok között[15] című munkájába. A tragikomikus történet egy pszichiáterről – aki az alkohol mámorában mindenkinél józanabbul látja a világot – szól, akit levelekkel bombáz az egyik levakarhatatlan páciense, bizonyos Vargová[16]. A küldemények tele vannak zagyvaságokkal: „Ismeri Bábel tornyának történetét a Bibliából? Hogy a nemzetek és nemzeti nyelvek kialakulása valójában Isten büntetése? Ez egy toxikus zsidó gondolat. Az egész Biblia szlovákellenes. Ezért jutottam arra a felismerésre a kezelés során, hogy szükség lenne egy olyan nemzeti könyvre, amelyre minden szlovák katolikus büszke lenne.”[17] A mintegy kétszázhatvanöt oldalnyi szórakoztató, de húsba vágó regényében hömpölyögnek a bizarr figurák. És a vitriolos gondolatok. A posztszocialista kisvárosban igen sajátos istenkép(let) rajzolódik ki, melyet az alábbi sorok is tanúsítanak: „A bizonyos ifjú hölgy számára létezik Isten, mert így felel meg neki. Felešlegit ugyanez az Isten már számtalanszor seggbe rúgta. Templomba menet csábítóan hullámzott a bizonyos ifjú hölgy szoknyája. Bár ő maga nem észlelte ezt a csábítást, tudni azért nagyon is tudott róla. A templom hűvösében a szenteltvízbe merítette az ujját, majd gyors, de nem undorodó mozdulattal a csupasz combjába töröte.”[18]
Etela Farkašová[19] az öregedés és a zene által kiváltott érzéseket kutatja, mivel egy egész életet el lehet mesélni a muzsikán keresztül. Azon keresztül rövid, ám magasztos beavatásokban lehet részünk. A fúgák, kantáták, versenyművek vagy passiók hangjába merülve egyre mélyebbre ereszkedünk. Ez egyben felszállás is, felfelé irányuló mozgás. Erika, a mesélő „kinyilatkoztatásként éli meg, annak megpillantásaként, ami túl van rajta, ami meghaladja, ezért Bach, leginkább ő, a látó, zenéjében óriási vágyat érez, hogy felfelé, az ismeretlen, a titokzatos felé emelkedjen…”[20] Ez fokozatosan egyfajta különös csenddé alakul, melyben Isten központi szerepet játszhat. Itt a zene a vele való kapcsolatteremtés eszköze, a tökéletes rend kifejeződése.[21]
Slavka Liptákovánál[22] is megjelenik Bach, az Anyák földjének[23] Erbarme dich fejezetcíme Bach Máté Passiójának híres áriájára, a kegyelem kérésének, a könnyekkel érkező megváltásért való fohászkodásnak a gesztusára utal. Ahogy Pilinszky, úgy az Anyák földjében Liptáková is merít az ária mélyen vallásos üzenetéből a XX. századot a nők és a család mikrotörténetein keresztül megmutató családregényében.
Az egyik lánygyermek sorsát meghatározó, elmaradt megváltás/áldás itt egy látszólag „apró” gesztusban jelenik meg: a haldokló apa csak az egyik testvér homlokára rajzol keresztet.[24]
Michal Habaj[25] verseskötetében az emberiség már az új civilizációnak üzen, „előre: az elveszett ösvényeken”.[26] Az utolsó lényeket a robotrendszerek fogságba és kazamatákba taszítják. A láthatáron „a történelem kis motorja berreg”[27] még ugyan, de az istentelen űrben végül örökre elnémulunk. Kialszik a Nap, elsötétül a monitor. Végül nem marad más, csak „az Új televízióba vetett hit…”[28]

Száz Pál[29] Felszámolt temetők [kék] könyvének[30] barangolója szerint ott járunk, „ahol [Hrabal szerint] megállt az idő”.[31] Nem bédekker ez, nem is turizmus, hanem zarándoklat. Irodalmi szentkultusz, a relikviák pedig a hit bizonyosságai. A kikutatott költő sírja az irodalmi e világ és túlvilág között lehet, abban az örök nyelviségben pedig már a szavak nélküli, való világban. Tökéletes szépsége már emberként szól hozzánk: isteni, égi, földöntúli, álombeli, de emberként. A zöld kötet[32] világutazója azt is leírja, hogy a balkániak milyen gazdag szimbolikával bíró forgás segítségével juttatták magukat extatikus állapotba, mely az istenélmény útjának számít. Vándorunkat a megpróbáltatásaiban sem hagyja el mennyei humora, a fegyvert például csőből sistergő istennyilaként festi le. Kétes hírű legendákat és elvhű hitharcosokat faggat, és beszámol a hajnali imák egyediségéről is.
„Egy darab Szlovákia az ínyencboltokban”[33] – írja testvérnépéről a cseh csellengő, Hašek[34], miközben bejárja majd az egész Monarchiát valamikor a XX. század hajnalán. Az eleven, szatirikus humorban mi is magunkra ismerhetünk, a kunok és a hunok ivadékaiként. Az erős tájélményen átszűrt eszmefuttatások mögött a korabeli diskurzusok visszhangját halljuk ki: az úri és cselédi világot, a régi szokásokat, a tör(het)etlen tradíciókat, a szellemi és tárgyi örökségeket. A nagypapa keresztet rajzol az unoka, Žofka homlokára, úgy ereszti szélnek, mondván: „No, isten veled!”[35] S azt sem bánja, hogy a leánykát prostitúcióra kényszerítik, mert menni kell. Pénzt kell keresni. A szegény pap ugyanolyan együgyű, mint a nagyméltóságú urak vagy az afféle taknyosok. Mindenki annyit ér, amennyije marad? Egy napon eljönnek érte a farkasok – amikor a szűzi természetbe indult imádkozni –, és csak a bocskora marad belőle. A narrátor szerint az „alapos munka volt (…), manapság már nem készítenek ilyet.”[36] Még az elalváshoz is az égiek segedelmét kérik, annak bizonyosságával, hogy az Úristen meghallja az imájukat.
Juhász R. József[37] költeményei között a korai keresztények „puhabőrű múmia köpenyén hemperegnek // kétezer éve, időtlenül, elfeledve”.[38] Néki „nem kell újabb szomorú emlékhely // Elásott csontokból felépített sebhely // A temető nem az én otthonom // Ha már csak az emlékek lesznek…”[39] A kéméndi származású költő-performernél hihetetlenül gyorsan történik minden, „az isteni részecskének ideje sem volt tömeget kölcsönözni az anyagnak.”[40] Implikált imái elektronokként veszik fel meghatározott pozícióikat, majd energiaszinteket váltanak. Végül csak kiböki ars poeticáját: „A természet törvényeivel jegyeztem el magam, nem tisztelem a reverendát, a hit egyszemélyes vallás. Dupla az identitásom. Nem vagyok számkivetett, üldözött, agyongyötört messiás…”[41]
A név fehér foltjai[42] az első magyar álnév-antológia, melyben korszakok és versszakok, kultúrák és bérgyilkos angyalkák ütköznek. Az imákba haló életek között (az álneves) Jiran Morrica azt javasolja, hogy „Istentisztelet közben jobb hűvösnek mutatkozni”.[43] E hányattatások együttérzéssel itathatják át a lelkünket az ismeretes bibliai óriás („Góliáth”) iránt, kit „végső soron pedig egy szánalmas galacsin ítélt keserves sorsára!”[44] A zsoltár pedig nem lehet több, mint egy lelket töpörítő Dávid-áhitat.
Bartalos Tóth Ivetával[45] a csehszlovákiai falvak rendszerváltoztatásait járjuk, amikor „az Isten még hivatalosan nem létezett.”[46] Az istenadta báty hite mégis erős, a közös cél érdekében kitartóan kéri a Mindenhatót. „S amikor már tényleg azt éreztük, hogy minden remény elveszett, lehet, hogy magyar helyett csehszlovákul kellett volna imádkozni, vagy beszökni a templomba és a perselybe szórni a búcsúból megmaradt hintapénzeket (…), hogy a csörgésre még a mi Urunk is odafigyeljen odafenn…”[47] A határhelyzetek(b)en széthulló szövetkezetek, a csörömpölő családok aztán „uramisteneznek” és „azapádhétszentségiteznek”…
A fenti elmélkedések – melyekben az istenfélés közös kelet-közép-európai mentalitásra vall – több mintázatot és további kutatást igényelnek. A szövegeknek nem csupán a tematikái, hanem a nyelvi rétegei is benyomásokkal túlterheltek.[48] Száz Pál szavait némileg kisajátítva azt is mondhatnám, az elbeszélések sajátossága nemcsak a transzkulturális tapasztalat, hanem a többnyelvűség vagy a nyelvi hibriditás is. Bár ezek többsége a fordításban sajnos szertefoszlik. A kortárs szlovák(iai) szépirodalomban az Istenkeresés és vallásosság témája az évezredfordulón jelentős átalakuláson ment keresztül. Míg a korábbi évtizedeket más témák (például a nemzeti küldetéstudat) határozták meg, a modern művekben a hit gyakran mint individualizált, intézményen kívüli tapasztalat jelenik meg. Az ima már nem csupán szakrális szöveg, hanem a szabadság gesztusa és a társadalmi, vallási tekintélyek elleni lázadás eszköze is lehet. Az írók gyakran élnek a bibliai idézetekből álló kollázsok eszközével[49]. Ez a szegmens különösen gazdag a szakrális és világi határterületeit vizsgáló munkákban, melyek a posztmodern hitkeresést és a teológiai motívumokat dolgozzák ki és fel. Nem mehetünk el a műfaji kísérletek mellett sem, a spekulatív literatúrában is megjelennek a vallási motívumok, ahol az emberen túli (például AI, robotika) és a transzcendens kapcsolatát vizsgálják, gyakran a kozmikus vallásosság tekintetében. A vizsgált kötetek igyekeznek túllépni a merev társadalmi elvárásokon, teret engedve a szubjektív, akár kételyekkel teli vallásos megnyilvánulásoknak.
Felhasznált irodalom:
1. Lukáš Cabala: Emlékszel majd Trencsénre?, Abacus+, 2025
2. Pavol Rankov: A kis dunai háború, Kalligram, 2023
3. Pavol Rankov: Klinika, Koloman Kertész Bagala, Pozsony, 2022
4. Pavol Rankov: Anyák, Kalligram, 2026
4. Vladimír Balla: Romok között, Abacus+, 2024
5. Etela Farkašová: A forgatókönyv, Womanpress, 2025
6. Slavka Liptáková: Anyák földje, Abacus+, 2025
7. Michal Habaj: Az égbolt gyökerei, Abacus+, 2025
8. Száz Pál: Felszámolt temetők könyve, Kalligram, 2024
9. Száz Pál: Bosnyák képek, Kalligram, 2025
10. Jaroslav Hašek: A távcsőaffér, Typotex, Budapest, 2024
11. Juhász R. József: Tetovált papír, Madách Egyesület, Pozsony, 2021
12. A név fehér foltjai, Abacus+, 2025
13. Bartalos Tóth Iveta: Helé, Womanpress, 2024
[1] Lukáš Cabala (1986) Trencsénben él, egy online antikváriumot üzemeltet. Eddig három prózakötete és egy mesekönyve jelent meg. Emlékszel majd Trencsénre? című regénye idén bekerült az Európai Unió Irodalmi Díja döntőjébe. Kétszer jelölték a rangos Anasoft litera díjra, első regényét, a Satorit a Knižná revue irodalmi magazin olvasói az év könyvének választották.
[2] Lukáš Cabala: Emlékszel majd Trencsénre? (Spomenieš si na Trenčín?), fordította: Böszörményi Péter, Abacus+, 2025.
[3] Érdemes megemlíteni a kötet rendszernosztalgiáját. A diplomamunkáimat a történelem és a kommunikáció (újságírás) szakokon is a prágai tavaszról írtam (politika- és sajtótörténet), itt pedig 1968 szelleme vissza-visszaköszön. A 110. oldalon sajnos az igen ízléstelen „Palachcsintával”.
[4] Pavol Rankov (1964) szlovák író, publicista, rádiójátékok és filmforgatókönyvek szerzője.
[5] Pavol Rankov (Peter Pečonka álnéven): A kis dunai háború (Svätý mäsiar zo Šamorína a iné príbehy z čias Malej dunajskej vojny), ford. Vályi Horváth Erika. Kalligram, 2023.
[6] A részlet a Vasárnap című, szlovákiai magyar hetilapban hamarosan megjelenő könyvkritikámból származik.
[7] Uo. 32. oldal.
[8] Uo. 171. oldal.
[9] Uo. 15. oldal.
[10] Pavol Rankov: Klinika (Klinika), ford. Vályi Horváth Erika. Abacus+, 2025.
[11] Pavol Rankov: Anyák (Matky), ford. Vályi Horváth Erika, Kalligram, 2026.
[12] A fentieket legalább is vitathatnánk, például Sir Isaac Newton kapcsán.
[13] Az amerikai regényírót, esszéistát, Kurt Vonnegutot (1922–2007) nem csupán megidézi, hanem egész bekezdéseket emel át tőle a saját munkájába.
[14] Balla (1967): álnéven alkotó író, érsekújvári (Nové Zámky) származású. Az abszurdba hajló posztmodern szövegeiben többnyire az elidegenedés problematikáját tematizálja.
[15] Vladimír Balla: Romok között (Medzi ruinami), ford. Böszörmény Péter, Abacus+, 2025.
[16] Gyarapodó leveleit egyfajta rituális rábeszélésként is lehetne értelmezni: egy őrült korban élő, sérült lélek fantazmagóriáiként.
[17] Uo. 117. oldal.
[18] Uo. 207. oldal.
[19] Etela Farkašová (1943) kortárs szlovák filozófus, prózaíró, esszéista, költő. Számos más irodalmi társulat mellett a Szlovák Írószövetség tagja, 1978-ban Reprodukcia času (Az idő reprodukciója) című prózájával debütált.
[20] Etela Farkašová: A forgatókönyv (Scenár), ford. Vályi Horváth Erika, Womanpress, 2025. 268. oldal.
[21] Farkašová gyakran idézi Márai Sándort, itt pedig Pilinszky János idéződik meg, aki számára a zeneszerző egyértelmű istenbizonyítékként aposztrofálódik. Interjúinak egyikében például így fogalmazott: „Bach olyan erdőre emlékeztet, ahol a fák ágai mozognak: írnak a levegőre (tudod?), kifogyhatatlanul írnak, írnak, az ember megérti, elfelejti, nem érti meg, egyre megy. Ez a csecsemők nagy szórakozása! Nézni az ágaknak ezt a furcsa ákombákomát, ami a legtisztább beszéde a természetnek, legtisztább írásjegye, ugyanakkor persze megfejthetetlen – ez nekem a Musikalisches Opfer.” (Vö.: Simon Erika: Pilinszky és Bach. Kairosz, 2008.)
[22] Slavka Liptáková (1977) író, dramaturg.
[23] Slavka Liptáková: Anyák földje (Svet matiek), ford. Vályi Horváth Erika, Abacus+, 2025.
[24] Ezt a mozdulatot vagy kifejezésmódot – némileg más élethelyzetben, ám hasonló jelentőséggel – Hašek művében is megfigyelhetjük.
[25] Michal Habaj (1974) költő, kutatási területe a két háború közötti irodalom a modernizmus és az avantgárd kontextusában.
[26] Michal Habaj: Az égbolt gyökerei (Korene neba), ford. Merva Attila, Abacus+, 2025, 21. oldal (részlet az Ami vagyunk: május utolsó napja című verséből).
[27] Uo. 24. oldal, részlet az Új Davisták (ez a harc lesz a végső) című verséből.
[28] Uo. 52. oldal.
[29] Száz Pál (1987) szlovákiai magyar író, irodalomtörténész, egyetemi tanár, műfordító.
[30] Száz Pál: Felszámolt temetők könyve, Kalligram, 2024.
[31] Uo. 17. oldal.
[32] Száz Pál: Bosnyák képek, Kalligram, 2025.
[33] Jaroslav Hašek: A távcsőaffér (Aféra s křečkem), ford. Száz Pál, Typotex, Budapest, 2024. 21. oldal.
[34] Jaroslav Hašek (1883–1923) prágai születésű cseh író, újságíró és humorista. Fő műve, az első világháborús katonai élményeiből táplálkozó Švejk, a derék katona posztumusz látott napvilágot.
[35] Uo. 24. oldal.
[36] Uo. 26. oldal.
[37] Juhász R. József, művésznevén: Rokkó (1963) költő, világutazó, performanszművész. Kassák Lajos művészeti hagyatékának egyik gondozója.
[38] Juhász R. József: Tetovált papír, Madách Egyesület, Pozsony, 2021. 66. oldal (részlet a Kiüresedett fészek szindróma című verséből).
[39] Uo. 77. oldal, részlet az Égess el című verséből.
[40] Uo. 7. oldal, részlet az Extázis című verséből.
[41] Uo. 74. oldal, részlet a Sors című verséből.
[42] https://vasarnap.com/kultpult/ordongos-zsebkepernyok
[43] Részlet a Centino című verséből (101. oldal).
[44] A név fehér foltjai, Abacus+, 2025. Az idézet a 19. oldalon található, Tsúszó Sándor Eláh-kozott völgye árnyékba borult című versének lábjegyzetében.
[45] Bartalos Tóth Iveta (1980) író, tagja a Szépírók Társaságnak és a szlovákiai Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesületnek. Az említett regénye 2025-ben elnyerte a rangos szlovákiai magyar Madách-díjat.
[46] Bartalos Tóth Iveta: Helé, Womanpress, 2024. 22. oldal.
[47] Uo. 22. oldal.
[48] Ez a jelenség Veronika Šikulovánál jelenik meg még markánsabban. Vö. Mária Majerčáková: Áthajlások és eltolódások…, Kalligram, 25. évfolyam, 2016. március. 54–58. oldal.
[49] Macsovszky Péter: Tovább. Abacus+, 2026. A két nyelven, szlovákul és magyarul is alkotó, Ausztráliában élő író-költő modern lovagregény-újraértelmezésében ez különösen markánsan jelen van.
