Skip to content

Négy agyfasz és díszmetál

Orcsik Roland Hordozható óceán című kötetéről

Szerző: Lovas Emőke

A hajó „a tárgyias gondolkodás csúcsa; egy bizonyos igényre adott, a természeti erők által évezredek alatt tökéletesre csiszolt megoldás. A (…) legtöbb építész számára archetípus; formává ülepedett funkció.”

– írja Bazsányi Sándor és Wesselényi-Garay Andor „…olykor egyetlen műfogás…”című tanulmányában, a Kettős vakolás című kötetben, Nádas Péter Párhuzamos történetek-beli Madzarjának kapcsán. A Nádas Péter Világló részletek című memoárjának borítóján szereplő, dr. Literáti Nagy Ferenc fotózta, megfeneklett izlandi acélhajó is – nagyon is – tárgyszerű tartalmakkal bír. És a hajó a helyszíne (szigorúan behatárolt játéktere, alkalmi börtöne) Orcsik Roland Hordozható óceán című szatírájának is.

Az anya turbófolk ezoterikájától, a migráncsellenes apa üldözési mániájától, a háborús Szerbiától és a sötét(en) bunkó Magyarországtól (meg is jegyzi pár „agymosott” rá, hogy szerb létére milyen jól beszél magyarul) megcsömörlött főszereplő (Fülöp, a kétnyelvűségi helyzetben viszont torzóban maradt nevű Fulop, a hajón: Philip) egy Miami partjairól induló óceánjárón lesz segédpincér. A ranglétra legalján, napi 18-20 órákat melózva, és esténként a Fuck Temple nevű személyzeti bárban ízetlen, kínjukban agyonfűtött, mindenfajta intimitást nélkülöző, füves tripekkel tompított, ciki lekapcsolódási lehetőségeket – és a szerelmet – kereső, (alig modern, sőt, sokkal inkább) ódivatú Odüsszeuszként bolyong a tengeren.

Odüsszeuszhoz hasonlóan ő is a háború és a szerelem miatt indul útnak, de nem pont úgy. Amikor az anyja a kezébe nyomja „a kedvenc romantikus regénysorozatának, a Ljubavni vikend roman egyik ronggyá olvasott darabját”, bemenekül a gyerekszobájába, és sürgősen intézni kezdi Pocok nevű haverján keresztül a hajós munkát.

„Belelapoztam a megsárgult jugoszláv kiadványba, megakadt a szemem egy mondaton: ›Ismét elmerültünk egy hosszú csókörvényben, pici mellének hegyes bimbói izgatóan csiklandoztak.‹ Ebből megtanulod a szerelem művészetét, bizonygatta anyám.”

„A munkahelyem a vörös márványoszlopos, kristálycsilláros, több száz lámpás, két részre bontott teremben volt, amit én Gyomornak hívtam.”

Ebben a Gyomorban reggelente szól Vivaldi Négy agyfasznakbecézett Négy évszakja, tömi magát rosszullétig, asztal alá hányásig a kedves vendég, potyog bele az ételmaradék a dekoltázsokba, hájas cégvezetők és bájos családjuk gebed, plázázik és zabál egy hónapos turnusokban. Szenilis, mindenfajta jóízlést hírből se ismerő nyugdíjasok bolyonganak a faberakásos, egyre szűkülő, egyforma folyosókon, egyforma kabinajtók között, elveszve. Pénzért. Sokért.

A sufnitunning görög tematikus vacsorán jelmezekben szolgálnak fel, a háttérben a Gladiátor zenéjével, s hogy mi köze egyiknek a másikhoz, azzal senki nem foglalkozik. Minden snassz, minden ciki – amíg aztán Nóra, Pocok barátnőjének „állítólagos” megerőszakolása és az azt követő nyomozás során minden kicsit ijesztővé válik.

„Lehet, hogy a megerőszakolását csak kitalálta, hiszen nem emlékszik semmire.”

Egy kerékbe tört, jugoszláv hegedűs karrier a hajón végre kibontakozhat: Fulop/Philip a hajó vonósnégyesében kap munkát. Üveghídon át, Ariel-szobrok és ketrecben, az óceánon tartott vadállatok között vezet az út az igazi luxusba, ahol a zenei aláfestést a szombati orgiákhoz szolgáltatják – és a nyomozást is megkönnyíti a rugalmas munkaidő. Innentől mintha már egy death metal slágereket csellós átiratban feldolgozó (díszmetál) lemezben lennénk…

„Harsogó kacagása azonban mintha egy árnyalattal hangosabb volna a kelleténél. A szavakban, színekben, szagokban való tobzódás, a túlzott jókedv, az anyagcsere-orgiák mögött mintha valami be nem vallott rémület lappangana, valami népi-gótikus rémület, mint az egykorú nagy festők, elsősorban Brueghel rajzain” – írja Szerb Antal Rableais csípős szatírájáról, a kor divatos allegóriáinak „gyűjteményéről”, a Gargantua és Pantagruelről.

A Hordozható óceán (Portable ocean) sok ponton összecseng a reneszánsz művel: a IV. könyvben például, egy különleges hajóúton „jogászok, teológusok, pápaimádók, pápafalók” kötnek ki Gyomor mester szigetén. Aminek kapcsán aztán Rabelais szintén kifejti nagyon is „anyagelvű szemléletét”.

De ha már reneszánsz, Orcsik Roland szatírája nem csupán Rableais-val „játszik össze”, a regény súlypontja biztosan nem is az erőszaktevő-gyilkos leleplezésének hadművelete, sokkal inkább egy dubrovniki séta – és a reneszánsz futball, vagyis az 1597-ből származó focis fenyegetés:

„PAX VOBIS. MEMENTO MORI

QUI LUDETIS PILLA.”

…mely megidézi a Megszakított játékok című, fekete-fehér fotó(pár)t, melyen gyerekek játszanak a dubrovniki székesegyház előtt. Az egyik kép pontosan azt a pillanatot örökíti meg, amikor a labda beszorul az egyik oszlopfő díszítésébe. A másik fénykép egy közeli a csapdába esett labdáról, megidézve a dubrovniki ostrom utáni golyónyomokat. (Fülöp Pesten is golyónyomokat keres a falakban.)

A fotók alcíme: „Pax, Vobis, Memento mori qui, Ludetis pilla” (Béke veled. Ne feledd, halandó vagy, te, aki labdával játszol.) egyfajta „rejtett gravitációval” dolgozik.

„Béke veletek. Emlékezzetek a halálra, labdajátékosok, világítottam meg Aksának a graffiti értelmét. A középkor óta a kölykök a közelben fociztak, a Szent Rókus templom fala a kapu, vagy a közeli Široka utcában rúgják a bőrt, a falak pedig eléggé visszhangosak, valamelyik korabeli lakó vagy tanuló diák nem bírta cérnával, így próbálta elrettenteni a zajos futballozókat.”

Továbbsétálva egy árvaház befalazott ajtaja feletti, Dávid 9. zsoltárából származó idézet:

„COCHALVIT COR MEU ITRA

ME ET DITATIONE MEA

EXEARDECET IGNI” („Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel.”) cseng össze bizarrul a hajós mindennapokkal.

Akárcsak a Világló részletek izlandi hajóroncsa – a Fantastic Voyage sorsát is egy hajóbontó apokaliptikus helyszínéről készült képek vetítik előre. A Gyomor allegóriái. A kibelezett hajók végül olajos, bűzös, gyanús nedvektől szivárgó (csont)vázakként várják az elszállításukat, és ezt a „temetési menetet” égő tekintetű, rongyos alakok kísérik.

Orcsik Roland Hordozható óceánja első ránézésre szórakoztató. Lendületes szöveg, tiszta mondatok, fekete humor. Épp annyira kínos(ak mások), hogy még jó legyen. Sokkal gusztustalanabb annál, hogy jó lehessen. Akar valamit, piszkál, idegesít, bőr alá, orrba, szájba mászik, ragad (hogy mi mindentől, azt most – talán – hagyjuk is!), melléfog (a hegedű nyakán), hörög, vonósnégy(el).

Ragaszthatunk rá címkéket: karikatúra, paródia, szatíra, társadalomkritika… De mikor benne vagyunk, leginkább egy vég és kijáratok nélküli labirintus. Egérkísérlet. Virág Algernonnak. A jutalom reményében navigálunk, csökkentjük a kijutási időt, a hibákat. De kik is hagyják el elsőként a hajót?

Orcsik Roland: Hordozható óceán. Cser Kiadó, 2025.