Szerző: Vályi Horváth Erika
Svetlana Žuchová, az Európai Unió Irodalmi Díjával elismert szlovák írónő Anyák napjai (Womanpress, 2026. Pénzes Tímea fordítása) című regényében az anyaság ismétlődésként jelenik meg. A cím többes száma is erre figyelmeztet: hogy ezek a napok újra és újra megtörténnek, egymásba csúsznak, végtelen mókuskerékben, észrevétlenül telnek tovább.
A regény két női nézőpontot mozgat egymás mellett. Zora autisztikus jegyeket hordozó kisfiát próbálja óvni a világ kiszámíthatatlanságától, Tamara pedig az idősödő anyja körül tapogatózik ugyanazzal a bizonytalansággal. Mindketten azt próbálják megfejteni, hol húzódik a gondoskodás határa, és mikor veszi át a helyét a félelem.

Minden külső inger veszélyforrás
A regény nyitójelenetében Zora cápákról álmodik. A tengerben úszkálnak a férjével és a kisfiukkal, amikor egyszer csak uszonyok jelennek meg körülöttük. Az álom egyszerre hétköznapi és lidérces, mindenekelőtt attól a villanásszerű gondolattól, amely egy pillanatra átfut Zora fején, hogy mi lenne, ha a gyereket odadobnák a cápáknak, amíg ők megmenekülnek. Žuchová szokatlan pontossággal nyúl ehhez a jelenethez. Az álom inkább sejtet, mint magyaráz, mégis azonnal rávilágít, milyen mélyen dolgozik Zorában a szorongás és az állandó készenlét.
Zora figurája attól válik igazán hitelessé, hogy a kisfia köré szerveződő figyelem lassan az egész világérzékelését átformálja. Egy lépcső, egy pohár, egy szívószál, egy vízparti móló vagy egy esti séta is veszélyforrássá válik a képzeletében. „Őt nem Tibor zavarta, hanem a világ.” (11.) Žuchová érzékenyen mutatja meg azt a belső állapotot, amikor a szeretet fokozatosan kimerítő éberséggé alakul, és az anya már szinte képtelen kilépni ebből a feszült figyelemből.
Az eltűnés vágya
A regény másik fontos nézőpontja, Tamaráé, tágabb perspektívába helyezi ezt a tapasztalatot. Míg Zora a gyereke életének kezdetén próbál kapaszkodókat találni, Tamara az anyja öregedésével, betegségével és a kapcsolatuk nehéz örökségével szembesül. A két történetszál egymás tükreként működik. Az egyik oldalon az induló élet törékenysége, a másikon az elmúlás kiszolgáltatottsága jelenik meg. A gondoskodás mindkét esetben bizonytalan mozdulatokból, félreértésekből, elhallgatásokból és önvádakból épül fel.

Nincs ítélet, se pátosz
Žuchová prózájának egyik legnagyobb ereje a hétköznapi részletek pontossága. Egy teraszon heverő papucs, egy félig megivott málnaszörp, egy hajvágás vagy egy esti fagylaltvásárlás fokozatosan telítődik feszültséggel. A könyv világában a legfontosabb dolgok szinte mellékesen történnek meg. A szereplők közben folyamatosan figyelik önmagukat is, mintha egyszerre lennének jelen a saját életükben és annak külső szemlélőiként. Többször visszatér a színház motívuma is, ezek az emberek mintha szerepeket próbálnának teljesíteni, mindeközben viszont egyre bizonytalanabbak abban, hogyan kellene viselkedniük egymással.
Különösen erős az a jelenet, amikor Zora este fagylaltért indul, és a rövid séta lassan belső menekülésfantáziává alakul. „…legszívesebben szép csendben lerakná a termoszt valahova az árokba…” (23.) A jelenet fájdalmas pontossággal beszél arról a tapasztalatról, amely ritkán kap nyelvet, hogy a gondoskodás terhe alatt időnként megjelenik az eltűnés vágya is. A könyv egyik legnagyobb erénye, hogy ezekhez az érzésekhez nem társít ítéletet vagy pátoszt. A szereplők egyszerűen tovább mennek, egyik napból a másikba, miközben az életük legfontosabb fordulatai sokszor szinte észrevétlenül zajlanak le körülöttük.
Érzékeny nyelvi egyensúly
A magyar szöveg erejéhez nagyban hozzájárul Pénzes Tímea fordítása is. Žuchová prózája különösen érzékeny nyelvi egyensúlyokra épül, a feszültség sokszor abból születik, amit a mondatok visszatartanak vagy csak félhangon jeleznek. A fordítás ezt a finom, sűrű atmoszférát végig megőrzi. Pénzes Tímea nyelve természetesen áramlik, miközben pontosan érzékeli a szöveg ritmusát és azokat a halk tónusváltásokat is, amelyekben a szereplők bizonytalansága vagy kimerültsége megmutatkozik.
Mire az olvasó becsukja a könyvet, Zora szorongása már régen nem csak Zoráé. Ott marad a testben azoknak a mozdulatoknak az emléke, amelyek kívülről egészen hétköznapinak tűnnek. Egy gyerek hajvágása, egy esti séta, egy pohár málnaszörp, egy éjszakai felriadástól való félelem. Žuchová regénye különös érzékenységgel mutatja meg, milyen vékony határ húzódik a gondoskodás és az önfeladás között, és milyen könnyen elnémulnak azok a belső mondatok, amelyekről az anyák többnyire csak magukban beszélnek.
A recenzióhoz kapcsolódó kreatívírás-gyakorlatok a Book–Art–Therapy rovatban olvashatók.
A szerző: Svetlana Žuchová
(1976) szlovák írónő. Orvosi diplomáját a pozsonyi egyetemen szerezte, majd Bécsben pszichológiát tanult. Pszichiáterként főként táplálkozási zavarokkal foglalkozik. Szépirodalmat és szakirodalmat is ír, emellett a pszichológia és pszichoterápia témaköréből fordít, irodalmi szakfolyóiratokban is rendszeresen publikál. Kétszer is nyert a Poviedka novellapályázaton, és műveivel több alkalommal bejutott a legrangosabb szlovák irodalmi elismerés, az Anasoft Litera döntőjébe. Dulce de Leche (2003) című első novelláskötetével megkapta az Ivan Krasko-díjat. Yesim (2006) című kisregénye török emigránsok között játszódik Ausztriában. A Zlodeji a svedkovia (Tolvajok és tanúk, 2011) szintén egy külföldön szerencsét próbáló fiatal nő életét mutatja be. Az Obrazy zo života M. (Jelenetek M. életéből, 2013) című könyvével 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Műveit több nyelvre fordítják; magyarul a Dni matiek (Anyák napjai) a negyedik kötete.
A fordító: Pénzes Tímea
(1976, Érsekújvár) író, költő, műfordító, az ELTE-n végzett, doktoriját ugyanott fordítástudományból szerezte. Tizenkét saját kötete (versek, elbeszélések, drámák, útirajzok) és tizenhat fordításkötete jelent meg – cseh, szlovák és német nyelvből. Elnyert számos alkotói és műfordítói ösztöndíjat, pl. Székely János drámaírói ösztöndíj, Babits Mihály műfordítói ösztöndíj, Literarisches Colloquium Berlin, Mercator Stiftung, Trojica air, illetve díjakat, pl. Madách-díjat Mária Modrovich Flešbek című kötetének fordításáért, Madách-nívódíjat az Egy férfi – A férfi című kötetéért és Alta Vášová Odlety (Távozások) című kötetének fordításáért, Talamon Alfonz-díjat Kavicsok című kötetéért. A szlovák kortárs irodalom számos kötetét fordította. Legújabb verseskötete az Ikeranyaversek (2020), prózakötete a Megnyúlások (2023).

